NAGY NATI

                                         

1997-ben születtem. A Balaton északi partján egy kedves kis faluban éltem ma már Budapest környékén lakom. 5 éves korom óta életem nagy részét színpadon töltöm, anyukám fedezte fel bennem a tehetséget és kezdett el foglalkozni velem, a mai napig Ő tanít és segít ezen a pályán,mellettem van jóban és rosszban.

Kipróbáltam magam színészként is még gyermekként de nem vonzott ez a világ, úgy éreztem én csak dalban tudom kifejezni magam, nem szavakkal s ez a mai napig így van, Jelenleg a Dallamvilág Nosztalgia Csoport szólistája és koreográfusa vagyok és a Trimedio Csoportnál 2 éves szerződésem van ( lemezszerződés és tévéfelvételek). Életem főbb állomásait szeretném bemutatni, azokat a dolgokat melyek számomra nagyon fontosak.

- Zenei általánost végeztem, ahol heti 5 órában énekeltünk, énekkarra jártam illetve kamarakórus tag voltam

- A Szent Benedek Középiskolában érettségiztem Balatonfüreden

- 2 évig játszottam a veszprémi Pannon Várszínházban gyermekszínészként, az Oliver, a Dzsungel könyve musicalekben és a Mágnás Miska operettben.

- 2 évig voltam tagja a veszprémi Hemo Zenés Színpadnak.

- 2003 óta vagyok tagja anyukám Dallamvilág csoportjának, velük több száz fellépésem volt, versenyeken vettünk részt, a mai napig járjuk az országot műsorainkkal.

- 2 évig táncoltam Balatonfüreden az Acro Dance rock and roll csoportban

- Életem első stúdió felvétele 2004-ben készült , ez a Vuk című dal volt.

- Életem első tévéfelvétele a Budapest tv-ben volt Ihos József Kató néni reggelije c. műsorában volt

- Évekig versenyeztem a Veszprémi Játékokon, ahol egy bronz, egy ezüst diplomát szereztem és kétszer jutottam ki a lengyelországi Bydgoszcz-ba a Canto Cantare énekversenyre ahol második alkalommal elhoztam a különdíjat

- Jelenleg is együtt dolgozom Sári Attila balatonfüredi zeneszerzővel, akivel megalakítottuk a Color Team együttest 2018-ban, Attila a zenei rendezőm is, az Ő stúdiójában éneklem fel a dalokat illetve dolgozom vokalistaként más énekesek lemezein. 

- 2007-ben mutattuk be Sári Attila A kis herceg c. musicalét melyben én a Rózsát játszottam és több táncjelenetben is szerepeltem

- 2014-ben együtt koncertezhettem a BOJTORJÁN együttessel , én énekelhettem a Vigyázz magadra fiam, a Játék, a Tudod úgy vagyok és az Összetartozunk c. dalukat.

Nagyon büszke vagyok arra ,hogy felléphettem a budapesti Utazás Kiállításon és rendszeresen meghívást kapok Igalba a Fürdőbe különféle rendezvényekre. 

- Több éven át koncerteztünk a budapesti Nemadomfel együttessel akikkel azóta is jó barátságot ápolunk.

- Rendszeresen énekelek kiállítás megnyitókon (Vajda Katalin, Lukács László, Mógor Judit, Csopaki Képzőkör) 

- 2016 óta a Dallamvilág 3 felvonásos nagy gáláit én koreografálom. Így bemutattuk A LEGSZEBB AJÁNDÉK gálát, a VILÁGSLÁGEREKKEL A VILÁG KÖRÜL gálát és tavaly a SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG gálát. Idén pedig egy felújított, megújult Világsláger gálánk lesz decemberben.

- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy néhány hónapja együtt dolgozhatom Sláger Tibóval aki egy fantasztikus előadó és szerző. A stúdióban folyamatosan éneklem fel a dalokat. A Vár a balatoni nyár az első, szerzeményei közül amit én is elénekelhettem.

- 2019 fordulópont az életemben hiszen a Trimedio Csoportnak (Szűcs Balázs) köszönhetően egyre több műsorban találkozhatnak velem a Muzsika illetve a Zenebutik csatornákon (Tutti buli Jessyvel, Sztár mulató stb.) és a Sztár Limonádé júliusi számában olvashatnak rólam. 2019 nyarán Mozgai Lehelnek ( Motion Photo& Film) köszönhetően klip is készült a Balatoni nyár c. dalhoz

- Jelenleg fellépéseimet szervezi és segíti még a European Operett Produkciós Iroda.

Olyan sztárokkal énekelhetek együtt mint Fésűs Nelli, Détár Enikő , Takács Roland

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én is részese lehetek az S. Nagy István gála csapatnak és a válogatás lemezen is énekelhettem. 2020. Február 2-án a budapesti Duna Palotában olyan sztárokkal énekelhetek majd együtt mint Csongrádi Kata, Poór Péter, Benkő László, Végvári Ádám, Balázs Fecó, Nótár Mary, Peter Sramek, Tabáni István

Rendszeresen vokálozom énekesek dalaiban. Csuti Csabával már 2 éve együtt dolgozom.

Több válogatás lemezen is találkozhattok velem. Két arany és egy platina lemez boldog tulajdonosa vagyok.

2021-ben meghívást kaptam a DUNA TV Nyár 21 c. műsorába ahol két dalt énekelhettem, a Balatoni nyarat és Rihanna Love on the brain c. számát és rövid beszélgetés is volt velem.


© 2016 ICE DEA. 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el